„Amikor a gyerek válik szülővé” – A parentifikációról érthetően

Képzelj el egy kisgyermeket, aki esténként nem mesehallgatás közben alszik el, hanem azon aggódik, hogy anyának jobb kedve lesz-e holnap. Aki a testvéreit altatja, miközben a házi feladatát még el sem kezdte. Aki tudja, mikor van befizetési határidő, és hogy apának ne szóljunk most, mert fáradt. Ez a gyermek valójában nem gyerek – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a gyermeki létet elképzeljük. Ő egy parentifikált gyermek.

Mi az a parentifikáció?

A parentifikáció egy pszichológiai jelenség, amikor a gyerek túl korán, túl nagy felelősséget kap – gyakran érzelmi vagy fizikai értelemben – a család működésének fenntartásáért. Egyszerűen szólva: a gyerek a szülő szerepét kezdi betölteni. Ez történhet látható módon (pl. testvérek gondozása, házimunka, szülők támogatása), de lehet láthatatlan is: amikor a gyerek a szülő bizalmasa, lelki támasza lesz, és az ő érzelmi szükségleteit próbálja kielégíteni.

A parentifikáció típusai

• Instrumentális parentifikáció: a gyermek fizikai feladatokat végez – főz, takarít, gondoskodik testvéreiről.
• Érzelmi parentifikáció: a gyermek a szülő lelki támogatójává válik, tanácsot ad, meghallgat, vigasztal.

Mindkettő hosszú távú hatással lehet a gyermek lelki fejlődésére – különösen akkor, ha ezek a szerepek nem alkalmiak, hanem tartós mintázattá válnak.

A parentifikáció gyakran nem rosszindulatból fakad. Sokszor a szülő maga is túlterhelt, beteg, mentálisan instabil, vagy érzelmileg éretlen. Néha a családi rendszer egyszerűen nem működik másként, és a gyerek belép a keletkező űrbe. Más esetekben a szülő öntudatlanul is a gyerekére támaszkodik, mint egy felnőttre – például amikor egy anya a kislányával osztja meg a párkapcsolati fájdalmait. Illetve nagyon gyakori akkor, ha szenvedélybeteg az egyik, vagy mindkét szülő. Ennek következtében a parentifikált gyerekek gyakran:

• túlteljesítők lesznek, "mindenre képesek" – de a belső önértékelésük ingatag
• nehezen kérnek segítséget, mert azt tanulták meg, hogy nekik kell megoldani
• bűntudatot éreznek, ha saját szükségleteiket helyezik előtérbe
• hajlamosak önfeláldozó kapcsolatokba kerülni
• felnőttként gyakran érzik úgy, hogy "sosem lehetnek elég jók"
• Sokukban ott él a vágy: "Bárcsak valaki egyszer rám is úgy figyelne, ahogy én figyeltem másokra."

Lehet ebből gyógyulni?

Igen. A parentifikáció okozta sebek nem véglegesek – de fontos, hogy elismerjük őket. Az első lépés az, hogy megnevezzük: ami történt, az nem volt rendben. A második, hogy engedélyt adjunk magunknak: most már szabad gyereknek lenni, vagy éppen azzá válni, aki mindig is lehettem volna.

A mentálhigiénés konzultációk során– egyéni, kreatív módszerekkel – lehetséges újra kapcsolódni az elfojtott szükségletekhez, megismerni a saját határokat, és kialakítani egy újfajta, önazonosabb felnőtt identitást. A parentifikáció egy láthatatlan "életcsere", ahol a gyermek elengedi a saját gyerekkorát, hogy fenntartsa a család egyensúlyát. Ez sokszor hősi tett – de nem volna szabad annak lennie. Ha magadra ismersz, tudd: nem vagy egyedül. Az érzéseid jogosak, és a gyógyulás lehetséges.

Az ingyenesen letölthető munkafüzet segítséget nyújt neked, a kezdeti lépésekben a gyógyulás felé, ha te is egy parentifikált gyermek voltál.

Amennyiben segítségre van szükséged, keress bátran.

www.pszichiporta.hu

DHL2025